Jordánia Szíriával, Irakkal, Szaúd-Arábiával és Izraellel határos ország, délen Aqabánál van egy rövidke (26 kilométeres) partvonala a Vörös-tengeren. Az arab ország 89 342 négyzetkilométer, tehát némileg kisebb, mint Magyarország.
A lakosság 11.1 milliós (2023-as becslés), feltehetően a menekülteket is számolva), tehát a népsűrűség viszonylag ritkás. A lakosság mintegy 92-95 százaléka muzulmán vallású Jordániában. Ez a muzulmán lakosság többsége szunnita muzulmán.
A lakosság közel egyharmada palesztín származású, Ammanban ez az arány 80% (A palesztín menekültek Izraelből Jordániába való tömeges áramlása az 1948-as arab-izraeli háború idején történt. Az 1967-es hatnapos háború után további palesztin menekültek érkeztek Jordániába.) A lakosság körülbelül 4 százaléka keresztény vallású Jordániában. A keresztény közösség különböző felekezeteket képvisel, például görögkeleti ortodox, római katolikus, görög katolikus és protestáns közösségek.
Az ország államformája: királyság. 1999 óta az 1962-ben született II. Abdullah az uralkodó.
A fővárosban, Ammanban és vonzáskörzetében 2,8 millióan laknak. Jordániában a hivatalos nyelv az arab.
Éghajlatilag nagyon eltérő területei vannak. Figyelembe véve, hogy a fő látnivalók egymáshoz képest elszórtan helyezkednek el,
Jordánia jó közbiztonságú, konszolidált politikai helyzetű, békés ország, a térség (Szíria, Izrael, palesztin területek, Irak) konfliktusai nem érintik a turista utazását. Az egészségügyi, higiéniai viszonyok megfelelők. Akár tapasztalatlanabb utazók is vállalkozhatnak Jordánia meglátogatására, persze tanácsosabb szervezett, csoportos formában utazni.